Európa elektromos-autó-rejtélye: több töltő, tartós piaci támogatás, intelligensebb irányelvek
Az autók és kisteherautók CO2-kibocsátásának gyors csökkentésére törekvő ambíció miatt az elektromos járművekre való masszív átállás nem választás – ez kötelező. Ennek ellenére nem intelligens stratégia, ha egyszerűen ambiciózus villamosítási célokat tűzünk ki anélkül, hogy ugyanolyan ambiciózus feltételeket határoznánk meg a megvalósításukhoz.
Európának sokkal többet kell tennie azért, hogy elektromos járműiparát a gyorsforgalmi sávba terelje. Ez még sürgetőbb az európai választások közeledtével, amelyeken egyesek úgy tűnik, olyan jeleket olvasnak, amelyek arra utalnak, hogy az órát vissza lehet forgatni. Éppen ellenkezőleg, már túl vagyunk a „ha” megvitatásának állomásán. Ehelyett a teljes hangsúlyt a „hogyan”-ra kell helyezni: a közlekedés és a mobilitás szén-dioxid-mentesítésére oly módon, hogy valóban elérjük közös társadalmi céljainkat, miközben fenntartható és reális egyensúlyt teremtünk a gazdasági, környezeti és geopolitikai érdekek között.
Szóval, hol tartunk?
Az autóipar kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ig több mint 250 milliárd eurót fektet be a villamosításba – ez több, mint több tagállam GDP-je együttvéve. Az elektromobilitás forradalma azonban sokkal többet jelent, mint pusztán az egyik hajtáslánc-technológia lecserélését egy másikra, bármennyire is összetett és átalakuló ez ipari szempontból. Ehhez csapatsportra van szükség, ahol sokan labdáznak. És itt válik keménysé a helyzet.
Az európai elektromos járművek nyilvános töltési infrastruktúrájának jelenlegi helyzetéről szóló, közelmúltban készült ACEA-jelentés szemrevaló megállapításokat tárt fel. Az ACEA becslése szerint 2030-ra 8,8 millió töltőpontra lesz szükség. Ez azt jelenti, hogy évente körülbelül 1,2 millió töltőt kell telepíteni a 2030-ra kitűzött szén-dioxid-mentesítési cél elérése érdekében – ez a jelenlegi nyolcszorosa (150,000) évente. egy szempillantás alatt a jóváhagyást és a telepítést lehetővé tevő infrastruktúra tekintetében.
Ha az EU komolyan gondolja, hogy az elektromos járműveket a következő öt éven belül gyakorlati valósággá tegye valamennyi európai polgár számára, akkor a nyilvános töltőpontok kiépítésének drámaian fel kell gyorsulnia. Sok ország, különösen Közép- és Kelet-Európában, drasztikusan alulszolgált. Valójában az EU töltőpontjainak csaknem kétharmada mindössze három tagállamban összpontosul, amelyek az EU területének körülbelül 20%-át fedik le – Hollandiában, Franciaországban és Németországban. Az összes töltő másik harmada ritkán van elosztva az EU többi 24 tagállamában.
A kihívás még élesebbé válik a vállalkozások közötti logisztikai szektorban, amely a zökkenőmentes határokon átnyúló áruszállításon alapul. Például az elégtelen és nem megfelelő töltőhálózatok jelentősen visszatartják az üzemeltetőknek a hosszú távú szállításhoz használt elektromos teherautókba történő beruházásait.
Ennek ellenére az infrastruktúra csak az egyik alapvető összetevője a sikeres elektromos átállás receptjének. Európának megfelelő ösztönzőkkel is alá kell támasztania törekvéseit, hogy az európaiakat az elektromos járművekre való átállásra ösztönözze. Egy pillantás a leggyorsabb elektromos járművek előfutárai röpke példája annak, hogy mit lehet elérni egy intelligens politikai kombinációval. Az eszközök széles skálája, legyen szó adójóváírásról, áfacsökkentésről (beleértve az elektromos töltést is), alacsonyabb regisztrációs díjakról, olcsóbb parkolásról és útdíjakról, a sokrétű szakpolitikai eszköztár jelentős haszonnal jár az elektromos járművek elterjedése terén.
Az elektromos járművekre való átállást az elektromos járművekre vonatkozó ösztönzők terén is korlátozza a belső piac széttagoltsága. Az ösztönzők kialakítása minden tagállam hatáskörébe tartozik, ami tovább súlyosbítja a határokon átnyúló egyenlőtlenségeket, és megnehezíti a felzárkózást azokhoz a gazdagabb országokhoz, amelyek jobban megengedhetik maguknak az állami költségvetésekre nehezedő extra nyomást. Míg a szén-dioxid-mentesítési célok európai szintű meghatározása vitathatatlanul a helyes megközelítés, egy kontinens 27-plusz koordinálatlan elektromos járművek rendszere akadályozza az átállást.
Végül, de nem utolsósorban, az infrastruktúrát és az ösztönzőket pontosan össze kell hangolni egy átfogóbb, holisztikus ipari stratégiával, amelyet az európai autógyártók szorgalmaztak – amely az elektromos járművek teljes életciklusát lefedi, a K+F-től egészen az újrahasznosításig. Tény, hogy az elektromos járművek gyártása Európában többe kerül, mint a belsőégésű motoros modellek vagy az alacsonyabb gyártási költségű régiókból importált elektromos járművek. Ez azt jelenti, hogy az európai szakpolitikai keretnek jobban elő kell segítenie a megfizethető gyártást, például csökkentenie kell a magasabb akkumulátor-gyártási és energiaköltségeket, valamint biztosítania kell a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférést az elektromos járművek korszakának energiaellátásához.
Az elektromos járművek megfizethetősége kétségtelenül aggodalomra ad okot az autógyártók és a fogyasztók számára egyaránt. Végtére is, az elektromos járművekre való átállásnak is befogadónak és elérhetőnek kell lennie minden európai számára, életkorától, anyagi lehetőségeitől vagy régiójától függetlenül. Hamarosan az „Automotive Insights” jelentéssorozatunk következő része éppen ezzel foglalkozik: az elektromos járművek megfizethetőségének kérdése.
Összefoglalva, Európa ambiciózus céljaira a közúti közlekedés CO2-kibocsátásának csökkentésére van szükség ahhoz, hogy az elektromos járművekre való átállás megvalósuljon. A sikeres elektromos járművekre való átállás ugyanakkor széles körű infrastruktúrát, erőteljes piaci kereslet támogatást és versenyképes, megfizethető európai gyártási feltételeket igényel, hogy megfeleljenek az Egyesült Államok és Kína egységesebb stratégiáinak, amelyek egy intelligensebb és jobban koordinált európai politikai kereten alapulnak. A magasztos szakpolitikai célokhoz hasonlóan merész cselekvéseknek kell párosulniuk a megvalósítás érdekében.